Öt dolog, amit megtanultam a kilenc hónap alatt, mióta a barátom véletlenül és tragikusan meghalt 31, írta Bryony King. – Az élet. Halál. Mindegy.

1. A gyász valószínűleg a legrosszabb érzés a világon. Elhomályosítja a szívfájdalmat, bár ezzel együtt foglalkozom. A gyász mindent felemészt. Ez fizikai, bár mindenki a maga módján bánik. Sokáig nem tudtam felkelni az ágyból vagy dolgozni. Ez egy halálos betegség, amivel halálom napjáig együtt fogok élni. Ha mindennap fel kell ébrednem anélkül, hogy a világban lenne, akkor igazán üresnek érzem magam. Igyekszem nem túl mélyen belegondolni.

2. Az idő elveszíti értelmét. Úgy gondolok magamra, mintha két életem lett volna, az egyik, amit ez előtt éltem, az egyik, ahol volt jövőm vele, és ez az új, ismeretlen, amibe belekényszerítettek. Nem ismerem fel magam a korábbi képeken. Mindent visszavezetek arra, hogy mennyi idő telt el a halála előtt, vagy mióta. Majdnem egy év telt el, és ez az idő félelmetesen gyorsnak és fájdalmasan lassúnak tűnt.

3. Amikor Jason meghalt, egy részem vele ment. Azok a részeim, amelyek bizonytalanok voltak magamban, határozatlanok, tétovázók, szorongók – vele együtt haltak meg. A bizalom és a szabad szellemiség hihetetlen ajándékával hagyott rám, amely abban nyilvánul meg, hogy olyan mélyen szeretnek. Még sosem éreztem ilyet. Ezért mindig hálás leszek neki, többek között.

4. A kapcsolatok megváltoznak. Az ilyen helyzetek valóban megmutatják, kire számíthat. Voltak üzeneteim és Támogatásaim olyan emberektől, akiket soha nem vártam volna, olyan emberek, akikkel évek óta nem beszéltem, néhányan még soha nem is találkoztam, és néhány ember, akitől ezt vártam, elmaradt. Nem hibáztatom őket. Az emberek nem mindig tudják, mit kell tenni ezekben a helyzetekben. Tudják, hogy semmi, amit mondanak, soha nem változtathatja meg az érzéseidet. Néha jó tudni, hogy az emberek gondolnak rád. Szerencsés vagyok, hogy ilyen csodálatos emberek vannak az életemben, akik szinte minden szabadidőmben lefoglaltak, és nem hiszem, hogy túléltem volna nélkülük.

5. A halála óta érzem a sürgősséget. Olyan gondtalan ember volt-őrült, spontán és elragadóan kiszámíthatatlan, de bármit megtett volna bárkiért. Megpróbáltam örökölni ezt a gondolkodásmódot az élethez való hozzáállásomban. Bármennyire is nehéz szembenézni a világgal néhány nap, bármennyire is fáj a szívem a lelkem mélyéig, ha arra gondolok, hogyan kellene itt lennie velem mindezekkel a dolgokkal, folytatnom kell őket, és annyi emléket kell készítenem, amennyit csak tudok. Most érte élek, éppúgy, mint magamért.